P85 harmadszor :)
2015. november 12. írta: ubp

P85 harmadszor :)

Előzmény: A Mátra 115 volt a nyár elején az utolsó verseny és komoly futás egyben. Utána bevallom nem volt semmi kedvem futni. Főleg a nagy melegben nem. Kellett egy kis kihagyás, hogy megint hiányozzon. Nyár végén már gondolkodtam, hogy ki kéne tűzni egy versenyt, hogy valami motíváljon az újrakezdésre :) Ez a szeptember végi Várahármas lett volna. Neveztem is. El is kezdtem futkorászni, augusztusban már a nyaralás alatt futottam párszor kb. 5-5 km-t. :) De nagyon vártam a szeptembert, a lehűlést :) Szeptember elején el is kezdtem többet futni. Azonban egy fogműtét utáni gyógyulás jobban elhúzódott a tervezetnél, így a Várahármast kihagytam :( Szóval a szeptember is elment komolyabb futások nélkül :( Akkor már elhatároztam, hogy a Piros85-ön mindenképpen indulok újra :)

Előzmény2: Októberben végre elkezdtem edzeni. Azért nem volt minden zökkenő mentes, mert elég sok munka volt, így kb. csak heti 3 edzés volt átlagban. Ebből keddenként spinning, majd még egy futás hétközben, s egy futás hétvégén. Hát ez így elég sovány :) Azért a hétvégi futások között volt egy terep maraton (egy kicsit hosszabb :) ) meg egy 30km. Ezek után úgy gondoltam, hogy van esélyem szintidőn belül teljesíteni a Piros 85 km-t :)

Verseny: Szokásos összepakolás este, reggeli készülődés. Töprengés, hogy mit vegyek fel, mit küldjek előre a féltávhoz. Reggel 8-kor indultam gyalogosként :) Ennek az volt az oka, hogy tavaly a futók szervezése nem volt jó, így tiltakoztam :) Az elején nagyon hamar elkezdtem vetkőzni, mert gyönyörű napsütéses idő volt, így a reggeli pára, köd és az emelkedő a Kevélyre hamar megtette hatását :) Az elején azt tűztem ki célnak, hogy érjek be szintidőn belül (15 óra), élvezzem a futást, s ne sérüljek le. Ilyen gyönyörű őszi időben csak élvezni lehetett mindent :) A futók később indultak fél órával, így az első hegy után Csobánkánál értek utol. Jó volt látni a "profikat", de azért rávilágított, hogy én hátulról küzdök a dobogóra jutásért vagy inkább annak elkerüléséért :) Utána a Pilis oldalán felfelé majd érdekes módon lefelé :) Szóval ez a legszebb rész, amikor a Szőke forrás völgyében napsütésben "robog" az ember lefelé, lába alatt susognak a színes levelek, ... ez maga a csoda :) Amíg orra nem esik :) szerencsére kicsit estem, az avar alatt lévő p85_1.jpggallyra léptem, mire az felágaskodott, a másik lábam meg megakadt benne. Kicsit repültem :) De puhára landoltam :)
A völgy végén már sok turista tartott a Rám-szakadék felé, jó volt látni, hogy sokan kimozdultak. Dömösnél volt egy rövid pihenő, míg italt tankoltam és előkerestem a zsákomból a szendvicsem, de azt is már menet közben ettem meg. Igyekeztem a frissítő pontokon minimális időt tölteni. Na innen egy jó hosszú emelkedő vár Dobogókőre végig felfelé. Bevallom, hogy legnagyobb részét inkább gyorsabb (vagy lassabb?) gyaloglással küzdöttem le. Szerencsére, mivel már ugye voltam ezen az úton többször, így tudtam, hogy milyen meredek vagy kevésbé meredek részek vannak. Dobogókőre felérve kaptunk egy banánt, ami jól jött. Itt voltam kb.a 38 km-nél, s tartottam a tervezett időmet. Innen megint egy hosszabb szakasz jött, ami Kopár csárdáig tartott. Közben láttam paplanernyősöket, meg gyönyörű tájat :) A csárdánál egy hosszabb technikai szünet következett, mert időbe telt, hogy bekunyorogjam magam a csárda mellékhelységére :( Ide küldtem előre a frissítőmet, ami egy alkohol mentes sör volt :) Felvettem az elején levetett technikai pólómat és hosszú ujjúmat is, mert már kezdet besötétedni, így a hőmérséklet is rohamosan csökkent. Gyop85_2.jpgrsan elindultam, s menet közben megettem egy újabb szendvicset, megittam a söröm, s szaporáztam a lépteim, mert kb 15 perc telt el a ponton :( Innentől kezdve rohamosan sötétedett, így a fejlámpát is felvettem. A Hosszú ároknál gyönyörű kivilágítás, mécses sor vitt a ponthoz, mintha repülőgép leszálló pálya lenne. Itt sikerült egy csapathoz csatlakoznom (utolsónak), így a
"szélárnyékukban" tapadva rájuk viszonylag jó ütemben sikerült a Nagyszénásra feljutni. Itt már azért elég fáradt voltam érdekes módon :) Szóval agyaltam rajta, hogy egyáltalán beérek-e szintidőn belül. De mivel gyalogosnak neveztem, így nekik a szintidő 22 óra volt, így azt tudtam, hogy teljesítem :) Mondjuk azért még mindig a futó szintidőt akartam teljesíteni, így nem is töltöttem egy percnél többet a Nagykovácsiban a frissítő ponton, pedig volt finom zsíros kenyér, meg pálinka :) Legközelebb tényleg valódi gyalogosként kellene jönnöm :) Innen az utat meg már elég jól ismerem, többször futottam edzésképpen is. Egy idő múlva a távolban fényesen megjelent az Erzsébet kilátó a János-hegy tetején, mint az esthajnal csillag, amihez lehet viszonyítani :) Folyamatosan számolgattam, hogy mikorra kell felérnem, hogy biztosan beérjek a szintidőn belül. Mondjuk addig volt két combosabb emelkedő, meg a János-hegy megmászása, ami egész jól sikerült (25 perc), így a kitűzött időre (este fél9) felértem. Lefelé menet a fejlámpában az elem kezdett kimerülni, így pár perc eltelt a pótelem keresgéléssel és a sötétben való cserével. De utána megtáltosodva, húzott a cél, így majdnem 9 km/h sebességgel száguldottam lefelé :) Mondjuk csak pár kilométeren keresztül, míg megint emelkedni kezdett :) A szurkolók itt is egy részen mécseseket raktak ki, de jóval hosszabb szakaszon, gyönyörű volt! A fénykép sajnos nem adja vissza, hogy mennyire jól nézett ki. S az utolsó kilométerek már csak lefelé. Vigyáztam, hogy a hátralévő sziklás részen ne törjem magam össze. A célba beérve meg örültem, hogy bőven a szintidőn belül, 14 óra 10 perc alatt teljesítettem.

Hivatalosan a táv: 87,4 km és 3205 m szintemelkedés

További képek itt:
https://photos.google.com/album/AF1QipMBUcSftllX0-eia3jmqXFPvchuOMUUe4d0Emk

Jó volt :) S végre a kajálás is kezdem eltalálni. Az alapozás kezdete a jövő évi versenyekhez elindult :)

A bejegyzés trackback címe:

https://ubp2011.blog.hu/api/trackback/id/tr608058470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása