2. Mátrabérc - 55km  2735m szint
2014. április 14. írta: ubp

2. Mátrabérc - 55km 2735m szint

Idén újra indultam, ugyan úgy mint tavaly, szintén egy felkészülési, felmérési versenynek szántam, csak más lesz a célverseny :)

Most is előző nap utaztam le. Szombaton, a verseny napján később keltem, eleve későbbi indulást terveztem. A korán kelés nem nagyon megy nekem :) Az indulásnál mindig az az egyik legnagyobb feladat, hogy mit vegyek fel, s mit rakjak a hátizsákba, hiszen minimum 9 óra folyamatosan a természetben elég változó időjárási körülmények között telhet el. Alulra egy vékonyabb hosszú nadrágot, felülre egy póló és egy vastagabb hosszú ujjú került, sapka s kesztyű nem, a dioptriás futószemüveget meg otthon felejtettem, így szemüveg nélkül futottam :(  Így 7-kor rajtoltam. Mivel nem az elején indultam, így folyton volt előttem valaki, nem kellett az itinert egyszer sem nézni :)

 

Az első szakasz a Kékesig tartó majdnem 20 km 1445 m szint emelkedéssel. Viszonylag hamar bemelegedtem, köszönhetően az elejétől induló emelkedőnek :) Az időjárás is tökéletesen futó idő volt, nem túl hideg, inkább kicsit felhős, mint napos. A pulzusom folyamatosan 150 felett volt, néhányszor 164 maximumot is elérte, átlag 150. Viszont jó erőben érzetem magam. Az idő gyönyörű volt, az erdő tavaszi pompában :) A csúcsra 3 óra 12 perces idővel érkeztem. Ez 5 perccel jobb volt, mint a buliból 8 órára kikalkulált xls táblázat szerinti részidő :) Fent bár hideg volt, még sem annyira mint tavaly, amikor fent még 40 cm hó volt és olvadt. A frissítésnél megtört a lendület :( 10 percet elszöszmöszöltem. Utána nehezen indultam újra be. Egyrészről a Kékesről elevele egy nagyon meredek rész következett, utána viszont már nem tudtam annyira nyomni, a pulzus is inkább 140 körül vagy alatta volt, még a Gallyatetőre felfele menet is csak kb 150 maxra ment fel a pulzus.

matraberc 2014 01.jpg

Gallyatetőn (30 km, 5óra 26) nem sokat pihentem, csak míg az ellenőrző ponton voltam, utána a müzli szeletet már menet közben ettem meg. Igazából innentől kezdve az Ágasvári kapaszkodót leszámítva hosszú lejtős, vagy csak kis emelkedőt tartalmazó szakasz jött. Az idő menetközben hol melegebb lett, s már azon gondolkodtam, hogy átöltözöm a vékonyabb hosszú ujjúba, de aztán pár km múlva vagy egy felhő takarta el a napot vagy az északi oldalra kerültünkj, s ezért lett hidegebb, így a vetkőzés - sokak szerencséjére :) - elmaradt.

matraberc 2014 02.jpg

Mátrakeresztesre (42 km, 7 óra 32perc) leérve kidöltem :( Kifutottam magam, eléheztem, keveset firssítettem, ettem :( Pótoltam egy alkoholmentes sörrel :) meg egy kicsit leheveredtem a fűbe. Itt kb 22 percet megint "elpihentem" a versenyidőből :( Utána az utolsó nagy mászás, a Muzsla. A pulzustartomány kb 140-145 volt felfele. Mivel már tavalyról tudtam, hogy mi vár rám, ezért elég jól ment a felfele. A csúcsról lefele figyelni kellett, másrészről a lábam is előre csúszott a sok lefel menetben így a nagyláb ujjaim is fájtak, így behúzott lábujjakkal futottam :) ennek köszönhetően a lefele majdnem olyan "gyors" volt mint felfele. A motíváció már "csak" az volt, hogy 2 órát javítsak a tavalyi időn. Ez sikerült :)

10155708_638877982851367_6851689716291750754_n.jpg

Ami jó volt:
- jól mentek a felfelék
- jó idő volt :)
- sikerült az időn is javítani

Ami nem sikerült:
- elfutottam az elejét
- beosztani az energiám 
- jól frissíteni, energiát pótolni
- bekötni rendesen a cipőm, hogy ne csússzon előre a lábam

Azért érdekelt, hogy mennyit köszönhetek a jobb terepnek, meg mennyit az esetleges futás javulásnak. Így azt találtam ki, hogy a tavalyi nyertes futóidőt és az akkori időmet meg a mostani időket összehasonlítottam, s közel 10%-os a javulás :D

Táv: 55 km  szint: 2735 m   idő: 9 óra 41 perc   tempó: 10:34 perc/km

Matraberc 2014.jpg

Este Lord koncerttel lazultam :D
A közelgő anyáknapja alkalmából, meg tavasz, meg egyik kedvencem :) hallgassátok szeretettel: 

A bejegyzés trackback címe:

https://ubp2011.blog.hu/api/trackback/id/tr296036384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

József Kratochwill 2014.04.15. 10:08:54

Gratulálunk a hazai tájakon való futáshoz és a
jó eredményhez.
Éva és Dodó
Jó egészséget