Mátra 115 helyett 107
2015. június 17. írta: ubp

Mátra 115 helyett 107

Tavaly ugyebár az utolsó 1/3-át a távnak túráztam, mert annyira feltörte a cipő mindkét lábamat. Idén 2 hete volt az UTH, egy hét annak kipihenésére telt, az utána héten kétszer futottam átmozgató jeleggel.  S a táv is nőtt egy kicsit (3 km) így elvileg 127 km a Mátra 115 :) Ilyen előzmények mellett csak egy normális teljesítést tűztem ki, magaban a 24 órát, de nem megszakadni, végig jól érezzem magam.

Tavalyhoz képest idén kora reggel mentem le, nem aludtam ott. Azért így nem volt túl sok idő a ráhangolódásra, kb 10 perc maradt a rajtcsomag átvételre, s a csomag feladásra. Pontban 7-kor rajt, már ekkor meleg volt, rövidujjú pólóban és napellenző sapkában indultam. Mivel nem akartam magam elfutni, hiszen egy kényelmes ütemtervet állítottam fel magamnak, így lassan kezdtem. Ennek ellenére hamar felment a pulzusom a tervezett max 145-ös tartományhoz, így visszavettem a tempóból. Oroszlánvárra, majd Kékesre is előbb értem fel, mint a tervezett, pedig a pulzus miatt sokszor visszavettem. Meg egyre melegebb is lett, így már amiatt is lassabban mentem. De meglepetésemre így is előbb értem fel.

Kékesről le Parádsasvárra egy kényelmesen futható rész jött. Mire leértem már dél volt, tombolt a meleg, a hőség. A pihenőpont után a falu szélén volt egy nyomós kút, ott a hideg vízben jól megmosdottam, a sapkámat is alaposan bevizeztem. Ám ez nem tartott ki sokáig, főképpen, hogy jött egy köves, nagyon meredek, szinte fa nélküli szakasz, ahol a kövekből is dőlt a meleg. Ez ->17710_10153027520297804_1518802689215097596_n.jpg

Ez elég kemény volt, többször megálltam, igyekeztem óvatosan, nem megerőltetve haladni. Egyszer azért felértem Galyatetőre, ahol az új túrista központban volt az ellenörző pont, mindenféle jóval. Itt alaposan kifújtam magam, majd indultam a Galya-körre, hiszen most lementünk Mátraalmásra, majd onnan egy másik - meredekebb, kövesebb úton vissza :) Másodszorra egy kicsit többet időztem, viszont örömmel láttam, hogy továbbra is a tervezett időt tartom, s a táv harmadával már megvagyok. Az ember azt gondolná, hogy innen már csak lefelé egy jó darabon, de már Mátraházára is egy combos emelkedő jött megint :) Erre azért nem emlékeztem tavalyról, mert akkor itt elkavartam, s az maradt meg bennem, nem a meredek :) Innen kezdve jó darabig csak daráltam a távot, igyekeztem élvezni a természetet, futást. A hőség is kezdett alább hagyni, bár azért meleg volt, fázni nem jutott eszembe :) A pulzusmérő egy jó ideig össze vissza mért, úgyhogy már oda sem figyeltem rá.

Így érkeztem meg Szorospatakra, az ifjúsági táborba, ahova a csomagomat küldtem. Itt konstatáltam, hogy a frissító ital helyett a sört raktam be, amit a végén akartam meginni, s mivel ez alkoholos sör volt, így azt most nem kívántam, mert a meleg miatt fejre álltam volna :) Szóvel ezt buktam :( A csomagból kivettem a fejlámpát s zseléket, majd összeszedtem magam, mert tudtam, hogy megint egy jó meredek rész jön. Annyira koncentráltam a megfelelő ütemre, hogy az egyik útelegazásban nem jó irányba mentem, egy éles jobbkanyar helyett mentem tovább egyensen :( mire észrevettem, nem volt kedvem visszamenni, gondoltam, majd szintben átvágok. Ez sikerült is, ám a szintet tartani nagyobb erőfeszítés volt, mintha lementem volna :( Itt kb 20 percet elvesztettem :( Így értem fel az Ágasvári túristaházhoz, ahonnan a hátizsákot hátrahagyva gyorsan felmentem a csúcsra. Itt már eléggé sötét lett, már felfelé is meresztettem a szemem, de szerencsésen visszaértem a turistaházhoz. Azon gondolkodtam, hogy tavasszal a csúszós terepen hogyan tudunk ide fel és lemenni baleset mentesen, olyan meredek. De hát sikerül :) Visszaérve a turistaházhoz felvettem a fejlámpát, s egy éppen induló csoporthoz csatlakoztam a sötétben. Egy darabig mentem velük, majd mivel kényelmesebb volt nekem egy kicsit gyorsabb tempó, így lemaradtak. Viszonylag eseménymentesen érkeztem a Hidegkúti turistaházhoz, ahol frissítettem, s felöltöztem. Felvettem a hosszú ujjú technikai felsőt. Elindulva nem volt melegem, sőt majdnem fáztam :) de lejjebb érve, meg a mozgástól szerencsére beállt egy jó üzemi hőmérséklet.

Ennek a szakasznak az eleje jól futható volt, már fejlámpával, a csoport, akivel indultam elég hamar lemaradt. Igazából most jött az a szakasz, amitől féltem. Tavaly itt dobtam ki a taccsot, s idén nem akartam, pedig a gyomrom megint kavargott. Szóval óvatosan indultam felfelé, nem erőltettem meg magam cseppet sem. Éreztem, hogy ez az idő rovására fog menni, de nem érdekelt annyira. Menet közben megint nem voltam tökéletesen, de most nem a megerőltetéstől, hanem nem tudom mitől :( vagy keveset ettem, vagy más, de a gyomrom megint gondolkodott, hogy megszabaduljon-e a tartalmától. Menet közben az út meg hirtelen nem felfelé, hanem oldalt, szintben kezdett menni, s ez annyira ellentétes iránynak tűnt, hogy én mentem tovább, anélkül, hogy megnéztem volna a térképet. Egy idő múlva, amikor az ösvény, amint mendegéltem kezdett nagyon keskeny lenni, akkor megnéztem :) s konstatáltam, hogy lejöttem az útról :(    Szerencsére pár 10 méter után volt egy nekem megfelelő út, s arra kiérve tudtam irányba menni, csatlakozva az elhagyott kijelölt ösvénybe. S mentem tovább egyre meredekebben. De végül megérkeztem, nem is volt olyan hosszú, mint ahogy az emlékemben élt :) A csúcson azért láttam, hogy az időt jóval túlléptem. Gondoltam, egy kicsit belehúzok, most lefelé jön. Háát nem nagyon gyorsultam, mert elég bozótos, tüskés és köves szakasz következett :( Ami tavasszal viszonylag jól futható, az most kocogás lett. Az időhátrányom megint nőt, most már 45 perc volt a tervezetthez képest :( Igazából itt engedtem el először a versenyt, hogy nem érdekel a 24 óra, csak érjek be kényelmesen.

Dióspataktól az út először egy patakvölgyben ment, majd egy rövid, de annál meredekebb emelkedő következett. Itt négykézláb, kapaszkodva kellett felmászni pár száz métert. Érdekes módon tavaly hosszabbnak tűnt :) Lehet azért, mert itt akkor eset, most meg száraz s így könnyebb volt a talaj. Felérve a hegytetőre egy hosszan futható rész következett. Lassan elkezdett világosodni, ébredeztek a madarak :) Ezért a hangversenyért érdemes ilyen versenyen elindulni :) Egyre világosabb lett. Az idő is egyre melegebb 5-kor már visszavetkőztem rövid ujjúba, olyan meleg volt. Megmásztam a Havast. Ez is egy kisebb hegy :) de már lendületből vettem :) Aztán a Fajzati műút felé tartva elvesztettem a jele, s kb 200 m múlva konstatáltam, hogy nem jó az irány, utána korrigáltam, de ez elvette a kedvem. Az ellenőrző pontra 6-kor érkeztem, már kezdett megint érezhetően meleg lenni. A pontot elhagyva számolgattam, s rájöttem, hogy ebben az egyre lassuló tempóban még legalább bő 4 órát kell mennem, kocognom, egyre melegebb lesz és a maradék táv részén már szinte árnyék sem lesz. Így eldöntöttem, hogy 107 km és 23 óra megtétele után, a cél előtt 20 km-el kiszállok :( Idáig volt jó, utána már csak nagy szenvedés lett volna. Az meg nem hiányzott. Így visszamentem a pontra, átneveztem a rövid távra, amit egyből teljesítettem :) S míg vártam a csapat szállítóját, hogy vigyen be a célba, addig lefeküdtem egy napágyra. S azon kapásból 1,5 órát aludtam úgy, hogy meg sem mozdultam :)

A célba megérkezve jó volt átöltözni, lefürödni, s egy kicsit még pihenni :) Kinyúltam :)

20150607_112541.jpg

Itt látható, hogy milyen szakaszok voltak, s mit terveztem, mi valósult meg: 

Szakasz kezdet

Szakasz vég

km

∑km

∑↑

tényleges szakasz idő

Tényleges Göngyölt idő

Göngyölt idő eltérés

teljes átlag seb perc/km

teljes átlag seb km/h

Kisnánai vár

Oroszlánvár

2,41

583

8,03

585

1:14:44

1:14:44

17:16

09:18

6,45

Oroszlánvár

Kékes, Sas-síház

9,12

738

17,15

1323

1:40:19

2:55:03

31:57

10:12

5,88

Kékes, Sas-síház

Parádsasvár Művház-kocsm

9,45

108

26,6

1431

1:15:51

4:10:54

33:06

09:26

6,36

Parádsasvár Művház-kocsma

Galyatető, turistacentrum

4,76

583

31,36

2014

1:15:58

5:26:52

42:08

10:25

5,76

Galyatető, turistacentrum

Mátraalmás, Hegyipatak-vendéglő

3,47

46

34,83

2060

0:47:55

6:14:47

24:13

10:46

5,58

Mátraalmás, Hegyipatak-vendéglő

Galyatető, turistacentrum

3,91

434

38,74

2494

0:53:40

7:08:27

30:33

11:04

5,43

Galyatető, turistacentrum

Mátraháza, Mátracentrum

8,73

367

47,47

2861

1:14:00

8:22:27

36:33

10:35

5,67

Mátraháza, Mátracentrum

Bükkfa-kút

1,72

 

49,19

 

0:10:00

8:32:27

36:33

10:25

5,76

Bükkfa-kút

Lajosháza

2,74

33

51,93

2894

0:58:00

9:30:27

03:33

10:59

5,46

Lajosháza

Mátraszentimre, Hóvirág-italbolt.

8,61

513

60,54

3407

1:32:00

11:02:27

11:33

10:57

5,48

Mátraszentimre, Hóvirág-italbolt.

Szorospatak, Ifjúsági tábor

7,13

157

67,67

3564

1:16:00

12:18:27

15:33

10:55

5,50

Szorospatak, Ifjúsági tábor

Ágasvár-th.

4,23

353

71,9

3917

1:28:45

13:47:12

16:48

11:30

5,22

Ágasvár-th.

Ágasvár-csúcs

0,56

154

72,46

4071

0:24:00

14:11:12

12:48

11:45

5,11

Ágasvár-csúcs

Hidegkúti-th., 115

9,48

438

81,94

4509

1:46:50

15:58:02

15:58

11:42

5,13

Hidegkúti-th.

Olgi forrás

0,01

 

81,95

 

0:03:25

16:01:27

13:33

11:44

5,11

Olgi forrás

Muzsla

8,07

467

90,01

4976

2:15:00

18:16:27

11:27

12:11

4,93

Muzsla

Diós-patak, P, Z elágazó

5,52

90

95,53

5066

1:17:00

19:33:27

43:27

12:17

4,88

Diós-patak, P, Z elágazó

Kénes-kút

6,55

 

102,08

 

1:05:00

20:38:27

58:27

12:08

4,95

Kénes-kút

Havas

2,43

600

104,51

5666

1:10:00

21:48:27

1:23:27

12:31

4,79

Havas

Fajzati Műút EP

3,15

61

107,66

5727

0:50:00

22:38:27

1:33:27

12:37

4,76

 

Teljes táv: 107 km  idő: 22:38:27  szint kb 5800 m  átlag tempó:   12:37 perc/km   4,76 km/hó

A bejegyzés trackback címe:

https://ubp2011.blog.hu/api/trackback/id/tr17532726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.