tanulmányi szünet
2010. december 19. írta: ubp

tanulmányi szünet

Elkezdődött a vizsgaidőszak ezért szabdságot is kivettem. Úgy gondoltam, hogy majd lesz időm futni, ami hasznos, hogy kiszellőzzön a fejem a tanulás közben. Sajnos ebből nem lett semmi :(( Az igaz, hogy szabin voltam, meg sokat kellett tanulni, de az év végi munka hajrá miatt legalább a nap 1/2-3/4 része munkával telt el. A tanulással meg nem haladtam, pedig az első vizsganapon eleve két vizsga volt berakva (nem általam, hanem az utolsó órára rakta két tantárgy esetén is az oktató az írásbeli vizsgát) és ebből az egyik nagyon nehéznek ígérkezett. Teljesen be voltam rezelve, így eldöntöttem, hogy inkább tanulás mint sport, mert az a napi 2 óra plusz is számíthat a végelszámolásnál.

Szombaton letudtam az első vizsgákat. Már csütörtökön elutaztam Pécsre, hogy minél inkább eltünjek mindenki elől :) Sikerült intenzíven tanulni, szombaton hajnali háromkor már lefeküdtem :) addig meg sok példát oldottam meg :) Szerintem az egyik legfontosabb vizsga jól sikerült, de az eredményt csak jövő héten kapjuk meg a karácsonyfa alá :)

S most újra jöhet a sport is :))

A bejegyzés trackback címe:

https://ubp2011.blog.hu/api/trackback/id/tr72526747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása