Piros 85
2013. november 05. írta: ubp

Piros 85

Ami valójában 88,66 km, de egy kis eltévedés hatására 89 km, mind ez 3200 m szintemelkedéssel. Ezt terveztem az év végére :) Ennél már csak rövidebbeket fogok futni idén :)

A kényszerszünet után nem túl sok időm maradt a rendes felkészülésre. Ezt úgy próbáltam megoldani, hogy újra mentem spinningre és hétvégeken erdei hosszabb futásokra. A múlt héten meg a jelen verseny utolsó részén, Nagykovácsiból Budaörsre (majd haza), összesen 30 km távon volt a szintfelmérés, ami a tervezett, elvárt szinten, jól sikerült 3 óra 45-es idővel,
részletek itt: http://www.sports-tracker.com/#/workout/ultrabalatonparban/b1t8jspvqjq1fqmf 

A verseny előtti napon sikerült átgondolni mindent és jól előkészülni. Egyedül a ruhában és a cipőben nem tudtam dűlőre jutni, ennek eldöntését reggelre hagytam. Végül a régebbi puhább Nike Pegazus GTX mellett döntöttem, hogyha esik, akkor az jobban véd (bár már átázik, nem úgy, mint újkorában).

A rajthelyre egy otthoni fuvart kaptam :) így nem kellett nagyon korán felkelnem. Időben kiértünk, eldöntöttem, hogy mely ruhában indulok s Nagykovácsiba előre küldtem a szervezők által biztosított csomagszállítás segítségével az éjszakára szánt dzsekimet és fejlámpámat. Elég optimista voltam, hogy még este előtt esetleg odaérek :) A biztonság kedvéért egy kis kézi lámpát beraktam az övembe.

A pálya:

P85 utvonal.jpg

Részletes térkép a frissítő pontokkal:
https://www.google.com/maps/ms?msa=0&msid=208218993471508296193.0004ea568e905b196aa0e&hl=hu&ie=UTF8&t=h&ll=47.62005,18.959656&spn=0.323981,0.583649&z=10&source=embed&dg=feature

Valamint a szintes keresztmetszet:
p85 szintterkep.jpg

A célom a 15 órás szintidőn belüli jóleső teljesítés volt. Ehhez tervem szerint az első 30 km 4 óra, a második 30 km 5 óra, míg az utolsó szakasz (amely szintén majdnem 30 km) 6 órás teljesítése reálisnak tűnt. Optimista esetben a 14 óra közeli időt is elérhetőnek tartottam.

A rajt után a tömeg elindult. Én hamar (25 méter után) lemaradtam :) Már Csillag-hegynél az első komolyabb emelkedőn gyorsabb gyaloglásra váltottam, spórolni akartam az energiával, lesz még elég hely, idő, ahol elégetem :) Végül is onnan a Nagy Kevély tetejéig ismertem a tavaszi Kinizsi túráról, hogy mi vár rám (nagyrészt felfele), így jelentős gyaloglás volt ezen a szakaszon. A csúcsról szétnézve még köd borított mindent, olyan volt mintha a felhők felett futottunk volna, nagyon jól nézett ki! A nap is előkandikált. A felsőmtől is megszabadultam, maradt egy póló és egy technikai hosszú ujjú rajtam. Innen lefutottunk Csobánkára, ahol az első frissítő volt. Majd arra emlékszem, hogy gyönyörű helyeken kaptattunk, futottunk, majd egy hosszú lemenet és már a Rám-szakadék aljánál, majd Dömsödnél voltunk. Szóval ez a rész, idő elég hamar eltelt. Bár ez relatív, olvasva a többiek beszámolóját más itt már Dobogókőnél járt :) Én tartottam a kitűzött tervet és 4 órán belül egy kicsivel már indultam Dömösről.

Innen a Dobogókőre egy gyönyörű, de néhol elég meredek úton mentünk fel a csúcsra. Fent elég hideg, szeles volt az idő, vissza is vettem az induláskor levetett felsőmet. Majd egy kiadós frissítés után jött a következő szakasz, végén a Kopár csárda, ahol meleg kaja is várt :) Előbb "legurultunk" a hegyről (megint konstatáltam, hogy nálam lefele nincs lassabb futó), majd a következő komolyabb esemény a Pilisszántó falu szélén való kisebb elkeverés. Szerencsére a felkészülés során letöltöttem egy offline térképet a mobilomra, így annak segítségével sikerült pár száz méter és kb 5 perc plusz idő árán visszatalálni a helyes útra. Eddigre besötétedett, így jól jött a pótlámpa, amit vésztartaléknak elraktam. A csárdát elérve sajnos nem volt kedvem a gulyás leveshez, pedig nagyon jó illata volt, de ez nem futóknak, hanem a túrázóknak való ilyenkor. Úgyhogy maradt a kóla, keksz és egy kicsi zsíros kenyér jól megsózva. Itt megnéztem a részidőt és tartottam a tervezett 9 órát.

A Nagy-Szénáson átfutva érkeztünk meg Nagykovácsiba. A sötétben többen összeverődtünk, együtt futottunk. Bár engem nem zavar a sötétben való egyedül futás, de most jól jött, hogy többen voltunk, mert így az utat többen világítottuk be. Nagykovácsiba leérve a temető mellett futottunk el, gyönyörűek voltak az égő mécsesek. A frissítőn (ami a plébánián volt) a felső réteget átcseréltem a dzsekire, valamint a fejlámpát is magamhoz vettem. Kiadósat frissítettem, mert már a maradék szakaszon ezzel már sok időt nem akartam tölteni. Indulás után láttam, hogy eléggé elment itt az idő, még a szintidőt is veszélyben éreztem. Ez egy kicsit felpaprikázott, valamint, hogy tudtam, hogy mi vár rám, hiszen az előző héten ezt a szakaszt futottam be, így egy kicsit megnyomtam, ami legalább annyit ért, hogy nem lassultam :) Természetesen a János-hegyet nem futottam ki, de mértem az időt, s kb csak 5 perccel értem fel később, mintha futottam volna jó állapotomban (ami már azért rég nem volt), így 22 perc alatt értem fel a csúcsra Szépilonkától. Fent elég hűs volt már, felhős, de kivilágítva az Erzsébet kilátó nagyon jól nézett ki! Lefelé Makkosmária, majd utána újra egy "kis" emelkedő, s a végén az utolsó kb 3 km már végig le, egy része már Budaörsön. S megcsináltam!! Összesen 14 óra 2 perc!! Tudom, hogy nem világcsúcs, de ami bennem volt, azt kihoztam magamból. (S azt hiszem utolsó sem lettem :) )

A szervezés, frissítők jók voltak. A futást végig élveztem, nem igazán volt "fal" vagy hogy fel akartam volna adni. Az idő is futásra jó volt, az öltözetet is jól eltaláltam. Nagyon jó emlék marad :)

Ha meglesznek a részeredmények (szakasz, idő), akkor majd azt is berakom ide.

Képek itt:
https://plus.google.com/u/0/photos/106545369401297638943/albums/5942520660342382177

Táv: 89 km  szint: 3200 méter!!  idő: 14 óra 02 perc     tempó:9:26 perc/km  (ezt kéne 8 perc alá vinni egyszer  :) )

A bejegyzés trackback címe:

https://ubp2011.blog.hu/api/trackback/id/tr835615053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása