Bükki Kilátások Classic - 44 km terep
2014. március 02. írta: ubp

Bükki Kilátások Classic - 44 km terep

Még év elején elhatároztam, hogy a cél (Mátra 115) elérése érdekében szükséges legalább havi 1-2 alkalommal hosszabbat versenyszerűen futni, hogy a célverseny sikerüljön. Ez a mostani is egy ilyen verseny/edzés volt. Amikor néztem, akkor gondolkodtam, hogy ezen a Classic 44 km távon, vagy a Hard (65 km) távon menjek, de úgy gondoltam, hogy ez még elég :)

Bukki Kilatas Classic_1.jpg

Sikerült időben lefeküdnöm, bár amikor 3.45-kor sötétben keltem, eszembe jutott, hogy nem vagyok normális :) de szerencsére nem gondolkodtam ezen sokat, mert jött Géza, aki a fuvart vállalta, és még volt olyan kedves, hogy házhoz is jött, úgyhogy nem sokat gondolkodhattam a meleg ágy visszahúzó erején :) Az úton hátra ültem és még egy kicsit szundikáltam :)

Időben megérkeztünk, volt idő rendesen átöltözni, bekészülni, nem kellett kapkodni. A Hard indulók rajtolása után busszal vittek át minket a Szilvásváradi rajtba. Már kezdett tisztulni az idő, nem esett, a felhő is kezdett eltünni, de még hideg volt.

Rajt (8.35) után egy rövid felvezető rész után irány a meredek :) S megtörtént a felavatás is, az új, még terepen nem használt cipőmmel egy oldalsó rézsűn megcsúsztam, bele a sárba, cipő elsüllyedt, átázott, szerencsére nem estem arcal a földbe :) úgyhogy innen kezdve nem nagyon kerülgettem a saras részeket :)

Bukki Kilatas Classic_szint.jpg

Mint látható a fenti szintábrán az első 13 km -re jut 990m emelkedés. Ez meg is látszott a tempón, majdnem 2 és fél óra alatt tettem meg ezt a távot!! :( Eléggé el voltam keseredve :( Egyszer jobb volt a kedvem, amikor Tar kő-nél csodálatos kilátásban volt részem:

22-tarko-haromko.jpg

Ezt a képet nem én készítettem! Meg egy kicsit párásabb, ködösebb volt az idő, de akkor is, már ezért a látképért megérte eljönni :)

A terv az volt, hogy max 155-ös pulzus, és minél egyyenletesebb futás. Az elején kb. két kisebb emelkedőn, még erőtől duzzadva átléptem ezt a szintet (egyszer 165-nél vettem magam észre), de később sikeresen maradtam a tartományban. Igyekeztem a futótartományt a 140 felett tartani, lefelé is. Ez azért nem mindig ment, mert a köves részen lefelé eléggé lelassultam, volt hogy 125-re is csökkent a pulzusom.

A csúcs után tuljutottam a holtponton, ami nem fizikai, inkább szellemileg volt holtpont. Sikerült "begyorsulnom", s felvettem egy egész jó ütemet, amit szinte végig tudtam tartani. Ha lankadtam, segítségnek ott volt a pulzusmérő, ami figyelmeztetett, ha csökkent a terhelés :)

Bukki Kilatas Classic_utvonal.jpg

Részletesen itt

A frissítésekkkel nem volt gond. Vittem futózsákot, benne 1,5 liter ízesített vízzel (nem volt időm izót venni, s ennek is egy része kifolyt a táskába), ez kitartott az utolsó frissítési pontig, az utolsó 7 km-en már gurultam lefelé. Azért izó jobb lett volna :) Megettem egy bountyt, kb a felénél egy jól megsózott vajaskenyeret, kb. 37 km táján a frissítőn egy zselét is benyomtam :) A célban meg a megérdemelt söröm várt :)

Az öltözést még gyakorolni kell. Az indulásnál még fáztam. Aztán felfelé elég hamar elértem az üzemi hőmérsékletet, így levettem a dzsekit, amit a derekamra kötve vittem utána. Mardt egy technikai póló, technikai hosszúujjú és egy vékonyabb felső. Ez végig így maradt. Végül is ha esett volna vagy fent hidegebb lett volna (volt még hó!!) akkor lehet hogy vissza kellett volna venni a dzsekit. Egy vékonyabb 3/4-es nadrágra vettem egy vékony hosszúnadrágot. Bár vastagságra, melegségre jó volt, de ez a dupla réteg néhol visszafogott a mozgásban. Szóval azt kell kipróbálni, hogy a dzsekit a futóhátizsákba téve nem könnyebb-e a futás és lehetőleg egy nadrág.

Az utolsó harmadánál igyekeztem megnyomni, hogy hátha beérek 6 és félórás idővel, de aztán nem :) Így is elégedett voltam, sikerült egyenletesen mennem a végén is (s a saját magam korábban belőtt 7 és félórás időm belül bőven bent voltam). Jól szervezett esemény, jól jelölt pálya, kedves pontőrök, jó idő :)

Táv: 44 km. Idő: 6:47:50  szint: 1620m   tempó: 9:16 perc/km ~ 6.4 km/ h  átlag 142 bmp

A bejegyzés trackback címe:

https://ubp2011.blog.hu/api/trackback/id/tr455839900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása