Nem volt kedvem futni utána jó darabig. Nem is igazán a fárdatság miatt, mert kedden már újra tudtam volna futni. Izomlázam addigra elmúlt. Bár a bal lábam lábfeje egy kicsit fájt, a jobb lábam sípcsont részét is még egy pár napig éreztem, más "sérülés" nem volt.

Jó volt semmit csinálni. Egy kicsit sütkérezni a "dicsőségben", hogy megcsináltam. Fogadni az ismerősök gratulációját, "ez kicsit (nagyon) hülye" nézéseket :))

Visszatértek a hétköznapok. S újra el kezdett hiányozni a futás. A hétköznapokkal visszatér a stressz, amit le kell vezetnem. Így most 3 hét kihagyása után újra elkezdtem futni. Most még cél nélkül. Hacsak az nem cél, hogy ne hízzak el (nagyon), és hogy levezessem a hétköznapi feszültséget. De ezek most éppen elegendőek.  

Szóval a beszámolók nem lesznek sűrűek az eddigiekhez képest. Köszönöm, hogy eddig is olvastatok - én meg a blogstatisztikát :)