Küzdelem
2011. február 10. írta: ubp

Küzdelem

Most úgy gondolom, hogy a futott kilométereket kell növelnem, ezért ma arra gondoltam, hogyha összejön, akkor megint egy hosszút futok, esetleg bepótolom ami a tegnapi félmaratonból hátramaradt. Este a tárgyalás előbb fejeződött be és még egy fallabda is be volt tervezve, így gondoltam, hogy elkött futópadon bemelegítek.

Az elején viszonylag jól ment, de már megint gyorsan kezdtem (10,5km/óra sebesség). Ezt bírtram is 8 km-ig, gondoltam magamban, hogy majd 10 km után visszaveszek. De rámtört egy technikai szünet szükséglet, így ez az első szakasz egy gyors futópad elhagyással zárult. 

A második szakszt eleve lassabban kezdtem, a cél távolságban a félmaraton volt az előző szakasszal együtt. De minden bajom volt: melegem volt, nem nagyon volt levegő, szomjas voltam, hasam sem volt rendben, így még a kezdeti tempóból is visszavettem már 9 km/óra sebességre. De ez meg baromi unalmas volt, nagyon lassan haladtam, így a végén megint felgyorsítottam. Majd 8,5 km után abbahagytam a szenvedést.

Táv: 16,5 km   idő: 1:39:12  tempó:  6:00 perc/km

A fallabdára már jól be voltam melegedve :) így sima győzelmet arattam :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://ubp2011.blog.hu/api/trackback/id/tr382652699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása