Sziasztok kedves olvasók és jó magam :) !!
Az UltraBalaton óta eltelt egy pár nap, hét, így volt idő, hogy leülepedjen bennem mind a felkészülés mind a verseny, mind az azóta eltel idő.
A felkészülés és verseny arra volt nagyon jó, hogy megmutatta számomra, hogyha valamit elhatározok, és csak rajtam múlik, akkor azt meg tudom csinálni. És ez nagyon jó érzés! :) Sajnos az életben kevés olyan dolog van, ami csak rajtam múlik :(
De azt is megmutatta, hogy nagyon nehéz egyensúlyt találni a saját célok, a család és a munka között. Az UB-ig előtérbe került a saját célok és azon belül is a sport. S ez nagyon sok időt vett el a többitől. A következő időszakban ezt az egyensúlytalanságot állítom vissza, előtérbe kerül a család és más egyéni célok (tanulás). Ami nem jelenti azt, hogy nem fogok sportolni, de most más konkrét céljaim lesznek, míg a sport egy egészség megőrző, feszültség levezető, barát tartó lesz, de konkrét eredmény cél nélkül. Emiatt a beszámolóim is ritkábbak lesznek, de igyekszem azért havonta egyszer-kétszer továbbra is írni. Bízom benne, hogy más is kedvet kapott a futáshoz, természetesen annak is örülök, ha csak 3 km-hez :)